„Biztos, hogy ez segíti elő a demokratikus változást? Nem inkább a régi, fájdalmasan ismert forgatókönyvet vetíti előre: három százalék itt, négy százalék ott – és máris újabb négy évre be van betonozva az Orbán-dinasztia?” – tette fel a kérdést Fekete-Győr, ugyanakkor elismerte, hogy százezrek vágynak baloldali, liberális képviseletre. Olyanok, akiknek fontos az igazságos közteherviselés, az euró bevezetése, a szabad iskolák és egyetemek, vagy a keleti szomszédunk támogatása Putyin ellenében.
„De ezek a százezrek mindenekelőtt azt akarják, hogy végre megbukjon a magyar történelem legkorruptabb rendszere. Hogy a pártok valódi esélyt adjanak a változásra, ne pedig a saját, szűk pártérdekeiket féltve újra szétforgácsolják az ellenzéki erőket, beáldozva a győzelem reményét” – fogalmazott a lila párt volt elnöke.
„Azt mondod, kormányzásra készültök. Én viszont hiszem, hogy magyarok milliói ennél sokkal alapvetőbbre vágynak: valódi változásra.
Ma nem az a kérdés, hogy jobb- vagy baloldali párt kerül-e kormányra. A kérdés az, hogy a megoldás részévé válva esélyt adunk-e a változásra – vagy a saját túlélésünkért küzdve a probléma részei leszünk-e” – folytatta, s kijelentette, az indulás demokratikus jogát természetesen senki nem vitatja el sem a DK-tól, sem mástól, de itt a pártok történelmi felelőssége a tét: hogy képesek-e belátni, hogy
az a néhány százalék, amit ma önös érdekből, a parlamenti küszöb környékén billegve elvisznek, holnap újabb négy elvesztegetett és ellehetetlenített évet jelenthet Orbán Viktorral.
Fekete-Győr emlékeztetett: emiatt kezdeményezte, hogy a Momentum ne induljon el a 2026-os választáson, helyette állítson fel egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alapot – hogy végre legyen egy párt, amely nemcsak beszél a rendszerváltó felelősségről, de példát is mutat belőle. Szerinte ugyanis az embereknek elegük van abból, hogy a politika már nem róluk, hanem a túlélésért küzdő pártelitekről szól; elegük van abból, hogy a közjó helyét átvette a személyes haszon, az ország jövőjének építése helyett pedig állandó pozíciómentés és taktikázás zajlik.